Gyomorforgató történet látott napvilágot a Blikkben. Az újság információi szerint múlt héten a hatodik kerületben megerőszakoltak egy kétéves kislányt. Felfoghatatlan, hogy “ember” ilyenre képes. Hiszen az a kislány még alig tud beszélni is, szinte csak most kezdett el élni, most kezdi felfedezni a világot, és máris a legszörnyűbb kínokat kellett átélnie.
A kicsi olyan súlyos sérüléseket szenvedett az erőszak folyamán, hogy az orvosok egész éjszaka küzdöttek az életéért. Meg nem erősített forrásokból azt lehet tudni, valószínűleg túlélte a gyermek a borzalmat.
![illusztráció](http://kisbabanaplo.com/wp-content/uploads/2016/06/UNICEF-gyermekvedelem680x480-500x353.png)
illusztráció
Az igazságügyi szakértő szerint az az “ember”, aki ilyenre képes, valószínűleg beszámíthatatlan, nem gondolja át tettét, és annak következményeit sem, a pszichoszexuálisan alulfejlett.
Sajnos akkor is maradandó lesz a gyermek életében az erőszak, ha a fizikai fájdalmakat, sérüléseket túléli, hiszen akkora trauma érhette, hogy egész életét végigkíséri majd fiatal kora ellenére is.
A BRFK ismeretlen tettes ellen indított nyomozást szexuális erőszak bűntett gyanúja miatt.
forrás: Blikk
Felháborító – Egy kétéves kislányt erőszakoltak meg a fővárosban a(z) Kisbabanapló oldalon jelent meg.